Húsz-huszonöt évvel ezelőtt nagyon szerettem a Brainstormot. A német zenekar akkor valóban a legnagyobbakhoz mérhető színvonalon, izgalmas, friss formában játszotta a US power metalt, és méregerős lemezeket dobott piacra. Aztán kissé előtérbe kerültek náluk az eurometálos ízek, ráadásul túl is játszották magukat errefelé, úgyhogy fokozatosan lejjebb lohadt a lelkesedésem. Persze szubjektív, hogy ez csak az én véleményem vagy tényleg volt náluk egyfajta lejtmenet, mindenestre a Liquid Monster után részemről egyértelműen hullámvölgybe került a csapat. Ebből azóta szerencsésen kimásztak, és ugyan ma már nem csillan fel a szemem annyira egy-egy új lemezük megjelenése kapcsán, mint anno a Metus Mortis vagy a Soul Temptation idejében, de tény, hogy a banda az utóbbi években jó köröket fut, cuccaik pedig beálltak egy megbízhatóan erős szintre.
|
megjelenés:
2025 |
|
kiadó:
Reigning Phoenix Music |
|
pontszám:
8,5 /10 Szerinted hány pont?
{extravote 39179}
|
Ebbe a sorba a február végi megjelenésű Plague Of Rats is remekül illeszkedik. A recept persze régóta adott: az átlagnál marconább, morózusabb riffelésre érkeznek a dalokban most is Andy B. Franck jellegzetes énekdallamai. A fickó még mindig a színtér egyik legjobb énekese, illetve frontembere, ezt pedig az új cuccon is fényesen bizonyítja.
A lemezt nyitó Beyond Enemy Lines hamisítatlan europower-himnusz, ami elsőre fülbe ragad, és az is biztos, hogy instant koncertfavorit. Számomra a Brainstorm vonzerejét azonban mindig is a szikárabb, sötétebb riffelésű szerzemények jelentették. A kettes sorszámot viselő Garuda (Eater of Snakes) pedig pontosan ilyen. Ráadásul egyértelműen a banda csúcskorszakába repít vissza minket, hiszen keleties hangulatával a Soul Temptation lemez Trinity Of Lust trilógiáját idézi, ahogy egyébként a borító is.
A tempós False Memories hasonlóan erős folytatás, akárcsak az egzotikus motívumokhoz visszatérő The Shepherd Girl (Gitavoginda) is. Ezzel a dallal kapcsolatban érdekesség, hogy a borítóra elgépelve került fel a címe, ami egyébként Gitagovinda, és egy 12. századi költő, Dzsajadéva művére, a Krisna szerelméről szóló Gita Govindára utal. A másik video egyébként a Garudához készült, így hibátlanul érzett rá a kiadó, hogy mely dalokkal lehet legjobban eladni a lemezt. Persze a többivel sincs gond, de ezek a tételek tényleg kiemelkednek az egyebekben meglehetősen egységes színvonalú lemezanyagról.
A Your Soul That Lingers In Me-ben Elina Siirala énekel duettet Andyvel a Leaves's Eyesból, a From Hellben meg Alex Krull (Atrocity) hörgése hallható, szóval ezúttal is vannak vendégek. Üresjárat viszont nincs, a bő háromnegyed órás Plague Of Rats gördülékenyen, kellemesen pörög le, köszönhetően annak, hogy a vége felé is olyan fogós, ragadós dalok kaptak helyet, mint például a Crawling. Az elődjénél leheletnyivel komorabb megközelítés és a súlyosabb riffeket jobban előtérbe helyező dalok, na meg persze a Garuda miatt megszavazok nekik plusz fél pontot a Wall Of Skullshoz képest.
Az idei Rockmaratonon a Brainstormnak is jut majd 50 perc játékidő, aki pedig teheti, csekkolja le őket, élőben ugyanis mindig bitang erősek voltak. Ráadásul most egy kifejezetten meggyőző lemezzel a tarsolyukban érkeznek hozzánk. A kérdés már csak az, ki fog bőgőzni a koncerten, a lemezt feljátszó Jim Ramses ugyanis mára kikerült a bandából.