Bruce Dickinson könyve, a Mire való ez a gomb? még tavaly jelent meg nálunk, az Iron Maiden örökmozgó frontembere azonban úgy gondolta, egyfajta utólagos promócióként élőben is elsztorizgat ezt-azt belőle néhány nagyvárosban. A körút meglehetősen sikeresnek is tűnik, hiszen néhány napja egy új dátumot is bejelentettek, azaz a lendület tavaszig már biztosan kitart, a turné zárása ugyanis Hamburgban lesz, 2020. március 6-án. Legalábbis jelen állás szerint. Mr. Dickinson persze nem olcsó, és úgy látszik, még a Maiden hihetetlen népszerűsége sem elég ahhoz, hogy tizen-huszonezres jegyárak mellett megteljen miatta a Kongresszusi Központ. Itthon persze közel sem megy annyira a spoken word és a stand up, mint teszem azt, a tengerentúlon, de még így is meglepően sok üres hely között lehetett válogatni, amikor Bruce nyolc után pár perccel megkezdte a szövegelést. Rajta persze egy cseppnyi csalódottság sem látszott a foghíjas nézőszám miatt, onnantól ugyanis, hogy egy sima póló-farmer kombinációban, mindössze két üveg sörrel és egy lézeres pointerrel felvértezve kisétált a színpadra, ugyanúgy nem lehetett lelőni, ahogy a Maidenben sem nyugszik le soha.
|
időpont:
2019. november 2. |
|
helyszín:
Budapest, Kongresszusi Központ |
|
Neked hogy tetszett?
{extravote 27185}
|
Ha pedig láttad itt a figurát, meg is kaptad a választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet valaki főállású pilóta és az Iron Maiden frontembere is egyben, ráadásul úgy, hogy még sört is készít, meg szenior vívó-rendezvényekre is jár. Nos, a válasz ott volt a színpadon, a maga teljes valójában, három órán keresztül. Ez a fickó ugyanis tényleg egy izgága örökmozgó, aki képtelen megmaradni a seggén – „pain in the ass", ahogy önmagát többször is aposztrofálta. Hosszú távon iszonyat nehéz lehet tolerálni ezt a fajta hiperaktivitást, ami állandó pofázással és heves temperamentummal is társul, egy ilyen sztorizós estéhez viszont egyszerűen kell ez a fajta attitűd. Bruce be is dobott mindent, hogy ne laposodjon el vagy fulladjon unalomba a történet, így már az első percekben napnál is világosabb volt, hogy remekül fogunk szórakozni a sok esetben a könyvben is szereplő, élőben azonban ezerszer szórakoztatóbb sztorikon, illetve a vállalhatatlannál vállalhatatlanabb fotókon. Fanyar humorának célkeresztjében természetesen a legtöbbször saját maga állt, de a katolikusok, a franciák és a tanárok PC-mentes szívatását is simán bevállalta elegánsan, lazán, némi cinizmust és iróniát is adagolva a megfelelő pillanatokban.
Akárcsak a könyvben, úgy élőben is meglehetősen nagy ugrásokkal haladtunk végig pályáján: míg gyerekkorára, az iskolaévekre, illetve a Maiden előtti zenei szárnybontogatásokra több mint egy óra ráment, addig szólókarrierét például elintézte kábé két mondatban: „Well, I quit Iron Maiden, joined the Tribe Of Gypsies – or they joined me, then I returned." Érthető persze, ha a jelenlévők kissé csalódottak voltak az egyes korszakok hanyagolása miatt, hiszen aki ide eljött, nyilván minden apró infó-morzsát vizenyős tekintettel szürcsölt volna fel, de egy ilyen összetett és hosszú életpályát maga mögött tudó figura esetében egész egyszerűen nem fér bele minden egy estébe.
Az első felvonást követő rövid szünet után érkező harmadik órában aztán a rajongói kérdéseké volt a főszerep, amelyek közül a kiválasztottakat az előadás előtt bedobott cetlikről olvasta fel Bruce. Nem számoltam, de vagy húszra biztos felelt ezek közül is, hol pár szóban, hol pedig hosszú percekig tartó monológokat megeresztve. A végére maradt a legnyilvánvalóbb: „Sing for us, Bruce!", és természetesen ezen kérés is meghallgattatott, kivetkőzve ugyanis a mikroportból, hősünk hangosítás nélkül énekelte be a Kongresszusi Központ nagytermét a Revelations néhány sorának erejéig.
Természetesen megértem, ha valakit a fordítás hiánya eltántorított, de tény, hogy ezt az előadást képtelenség lett volna szinkrontolmácsolni, mert pont a lendület, a sziporka veszett volna el belőle. Sajnos tehát, aki nem tud angolul, ezúttal kimaradt a buliból, aki viszont kicsengette a borsos jegyárat, bizony egy olyan arcot láthatott testközelből, kedélyesen sztorizgatva, aki egyébként nagyjából megközelíthetetlen. Az ilyesmi pedig kétségkívül bakancslistás élmény.