Trivium: Struck Dead

Kellemetlen meglepetést jelentett néhány hete, amikor kiderült: a Trivium friss EP-je egyben Alex Bent dobos hattyúdalát is jelenti. Épp a legutóbbi, de már – durván repül az idő – négyéves In The Court Of The Dragon lemez kapcsán írtam le, hogy a zenekar néhány turbulens év után alighanem épp Bent csatlakozása miatt tudta ismét a helyes vágányra kormányozni a szerelvényt, erre tessék... Szóval a csapatnál hagyományosan neuralgikusnak számító doboskérdésre továbbra sem került végleges pont, kíváncsi leszek, merre indulnak majd az utóddal, Alex Rüdingerrel.

A mostani háromdalos EP-re Matt Heafy bevallása szerint is hatást gyakorolt az év első felében rendezett, felemásan befejeződött tematikus nosztalgiaturné a Bullet For My Valentine-nal, ahol ugyebár a teljes Ascendancy állt a fókuszban. Ez egyébként mindenféle nyilatkozat nélkül is nyilvánvaló, különösen a nyitó Bury Me With My Screamsben köszönnek vissza napnál is világosabban a húsz évvel ezelőtti éra fogásai az enyhén – de tényleg csak enyhén – crossoveresen robbanó riffekben, a témák összefűzésében és a feelingben is. Nem mondom, hogy retrós a dolog, mert nem az, de valóban hallani, hogy a turné miatt megint a kezükben és a fejükben van az az éra, és sikerült is a mai tudásuk szerint újraértelmezniük a korabeli hangulatokat.

Kisebb mértékben a másik két számra is állnak a fentiek, de azért kevésbé, mint a nyitódalra. Ugyanakkor nem mondanám, hogy ezért tetszenek jobban a Bury Me With My Screamsnél – egyszerűen csak karakteresebbnek, izmosabbnak érzem őket. Mindez a talán legfogósabb Struck Deadre éppúgy áll, mint a hétperces, nagyon heroikusan fémes középrésszel ellátott, riff- és szólóhajigálós Six Walls Surround Me-re. Különösen utóbbiból hallatszik tisztán, hogy a Triviumban még ma is megvan az bizonyos éhség. Jól is szól a cucc, a gitársound különösen gyilkos, és mondanom sem kell, nagyon metál az egész, de mindenféle görcsös, grimaszba torzult pózolás, erőltetett jelleg nélkül.

A Trivium jó szériája tehát tovább folytatódik, és tényleg nagyon remélem, hogy nem kapnak megint gellert a dobosváltással. Kíváncsian várom a következő teljes albumot, ahhoz is jól kijelölték az irányt ezzel az EP-vel.