December 3-án Budapesten koncertezik a Ghost, akik immáron nem klubszinten, hanem arénákban mutatják be az aktuális Prequelle album anyagát, illetve a korábbi szerzeményeket. Tehát egyáltalán nem ártott meg nekik, hogy az elmúlt időszakban hivatalosan is lehullott a lepel a főnök Tobias Forge titkos identitásáról, és ezzel odalett az okkult körítéssel operáló zenekart övező misztérium egy része. A frontemberrel – aki jelenleg pápai figurái után Cardinal Copia bőrébe bújik a koncerteken – aktuális kérdésekről beszélgettünk.
Most, hogy beszélgetünk, még két állomás van hátra az első headlineri arénaturnétokból Észak-Amerikában. Hogyan összegeznéd az eddigi tapasztalatokat?
Mindenképpen más ezen a szinten turnézni, mint kisebb helyeken játszani. Persze sokszor játszottunk ezelőtt is arénákban, de nem mi voltunk a főzenekar. Így viszont tényleg mindenki számára ugyanazt a show-t nyújthatjuk a koncerteken, akárhol is lépünk fel, és ez az élmény igazán különleges. Úgy gondolom, ez a turné a Prequelle-hez fűzött körutak lehető legméltóbb zárása. A rajongók elégedettek, és én is elégedetten kezdhetek neki a következő lemez munkálatainak.
A fiatalabb generációból nem sok zenekar játszik manapság arénákban. Szerinted mi ennek az oka?
(elgondolkodik) Nem vagyok benne biztos, hogy ki lehetne emelni csupán egyetlen okot, összetett a válasz. Az egyik tényező alighanem az, hogy a metalban, heavy metalban, nevezzük akárhogy, szóval a súlyos színtéren az elmúlt tíz-tizenöt, de akár húsz évben sokkal inkább a kevésbé dallamos alstílusok váltak uralkodóvá. Ez önmagában nem probléma, rengeteg jó csapat bukkant fel az utóbbi időszakban is, még akár a deathcore-vonalon is. Viszont ezek a hangzások, ezek a muzsikák a tömegek számára emészthetetlenek, akárhogyan is nézzük. Ha megnézed a '80-as évek arénabandáit, ezek mind-mind melodikus zenét játszottak, amihez a rockrajongókon kívüli közönségrétegek is kapcsolódni tudtak: a Bon Jovi, a Guns N' Roses és a többiek dalait hazavihetted magaddal, dúdolhattad, satöbbi. Manapság viszont inkább a súlyosabb, agresszívebb zenék mennek a rockban, és ez bizonyosan visszahúzza a stílust pár szinttel, ha arról beszélünk, kinek mennyire szélesíthető az ismertsége, a népszerűsége. Számos metalzenekar sikeres és sok embert vonz így is, de ahhoz nem eléggé, hogy arénákban játsszanak. Ritkán szokás erről beszélni, de az arénákat és a csarnokokat, színháztermeket roppant nehéz és kényelmetlen ugrás választja el egymástól. Kétezer embert számos banda behoz egy-egy este, ennek a kétszeresét, háromszorosát, négyszeresét viszont már csak nagyon kevesen képesek produkálni – és jellemzően azok, akik nem játszanak annyira durva zenét. Tehát nem arról van szó, hogy a mai zenekarok már ne lennének jók. De mondjuk ott a Metallica, akik ugye nem is arénákban, hanem egyenesen stadionokban játszanak. Elég sokat koncerteztünk velük, így megfigyelhettem a közönségüket is. Ott van egy bulin 60-70 ezer ember, akik közül távolról sem ismer mindenki mindent a bandától. Az Enter Sandmannel, a Nothing Else Mattersszel persze mindenki képben van, a többség egyértelműen ezek miatt jön. Sőt, még akár egy Master Of Puppets is sokaknak derenghet. Egy No Remorse-ot viszont biztos, hogy nem vágnak többen mondjuk 10 ezernél a jelenlévők közül. Szóval ahhoz, hogy nagyobb helyekre költözhess, olyan dalokra van szükséged, amivel szélesebb közönségrétegek is megfoghatók.
Headlinerként mennyiben más egy nagyobb helyen játszani, mint nyitószámként?
Számomra az ebben a fő vonzerő, amit már említettem: hogy tényleg a turné minden egyes állomásán, minden egyes helyszínen ugyanazt a látványt, ugyanazt a produkciót nyújthatjuk a rajongóknak. Ráadásul egy arénabuli esetében mindig kevesebb a nehézség, mint egy klubban.
Ezt hogy érted?
Tudod, én amolyan megszállott irányításmániás vagyok, muszáj mindenen rajta tartanom a szememet. És egy klubban sokkal nagyobb eséllyel futunk bele valami járulékos problémába a hanggal, a színpaddal, a díszletekkel, egyebekkel. Mindez fokozottan igaz egy olyan nagyszabású produkcióra, mint amilyennel mi utazunk. Ezzel most persze nem azt mondom, hogy egy arénában ezzel szemben gyerekjáték fellépni, de az említett lényeges tényezők általában rendben szoktak lenni, többnyire kevésbé alapvető dolgokkal akadhatnak kisebb-nagyobb nehézségek. Ezzel egyébként most nem azt mondom, hogy nem szeretek klubbulikat játszani. Ha az ember csak gitározik egy bandában, semmihez sem fogható egy forró hangulatú klubkoncert. De a mi esetünkben azért más az ábra.
Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki – mondjuk az említett Metallicához hasonlóan – az arénákat is kinője? Ez lenne a végcél a Ghost esetében is?
Stadionokban tényleg csak a leghatalmasabb popsztárok játszanak, és mindössze néhány rock'n'roll-bandának adatott meg a lehetőség a műfaj története során, hogy feljusson erre a szintre. Kilenc éve vagyunk jelen a színtéren, és amikor indultunk, azt mondtam volna: elképzelhetetlen, hogy valaha is arénaturnét játsszunk. Viszont ha megnézed az említett stadionbandákat, biztos vagyok benne: mondjuk öt évvel azelőtt, hogy eljutottak volna a stadionokig, ők maguk is elképzelhetetlennek tartották az ilyesmit. Vagyis ezt nem lehet kiszámítani. A Ghost eddig elég gyorsan növekedett. A mostani turné kisebb arénákban fut, a tegnapi bulin például ötezren voltak. Ha továbbra is olyan teljesítményt nyújtunk, amivel elégedett a közönség, nem kizárt, hogy pár év múlva már hét-nyolcezerre nőhet ez a szám. Ráadásul látványosak a bulijaink, ami szintén ezt erősíti. Nem tudom... Korai még ezt találgatni szerintem. Főleg, hogy ez az első önálló arénaturnénk, szóval egyelőre még mi is csak szokjuk a helyzetet.
Előadóként változtatott számodra valamin, hogy már hivatalosan sem titok, kit takar a maszk?
Pár apróságon, és ezek sem negatív irányúak. Például már nem kell elhajtanom azokat, akik odajönnek fotózkodni, mondván, hogy de hát nem is én vagyok az! (nevet) Bár azt mondjuk nem kedvelem, amikor az emberek elvárnak tőlem bizonyos dolgokat – így például követelik a közös fotót, ha összefutnak velem, miközben ez nem jog. Ha valaki udvariasan megkér, akkor természetesen semmi kifogásom nincs a dolog ellen, viszont akadnak olyanok is, akik elég tolakodók. De ez azért egy elég kellemes probléma! (nevet) Viszont ma sem fürdöm a reflektorfényben, nem vagyok fent az Instán, a Twitteren, szóval hiába tudni ma már, ki vagyok, a magánszférámra azért így is vigyázok. Ezért aztán olyan nagyon sokat nem is változott a helyzet. Mindig is valami olyasmire vágytam ezen a téren, mint például amit Nick Cave-nél is látsz. Noha a rajongók tudnak róla ezt-azt – így például azt is, mi történt a családjában –, mégis megőrizte a maga titokzatosságát.
Őszintén szólva nem is értem, hogy sikerült ennyi ideig megőrizni az inkognitót a mai világban... Mármint az elejétől lehetett sejteni, hogy Tobias Forge áll a Ghost mögött, de a nyilvánosság előtt éveken át sikerült megőrizni az álcát.
Én sem gondoltam, hogy ennyi ideig sikerülni fog. De épp erre játszottunk. Nagyban hozzájárult a dologhoz, hogy a rajongók vették a lapot, és benne voltak a játékban.
Pár éve már szintén telefoninterjúztunk, csak éppen előzetesen azt mondták, az egyik Nameless Ghoullal beszélek majd. Kimondottan viccesnek találtam, amikor később kiderült: minden interjút te adtál...
Pont az volt a cél ezzel az egésszel, hogy visszahozzuk azt a rejtélyes, izgalmas érzést, ami mára teljesen eltűnt a rockzenéből, a szórakoztatásból.
Mi a következő lépés, ha végeztetek az aktuális turnéval?
Elkezdjük a következő album munkálatait.
Dalaid is vannak már hozzá?
Rengeteg demóm gyűlt össze, de ezek még sokat változhatnak, mire eljutunk a végeredményhez.
Akkor csak annyit árulj el: milyen irányvonalat képviselnek ezek az ötletek? Még dallamosabbak lesztek, vagy inkább riffesebbek, Mercyful Fate-ízűbbek?
Most is eléggé dallamosak vagyunk már, szóval nem hiszem, hogy még melodikusabb irányba fordulnánk! (nevet) De az biztos, hogy más lesz a lemez, mint az eddigiek. Soha nem értettem azokat a zenekarokat, akik mindig ugyanazt az albumot készítik el. Engem az ilyesmi nem érdekel, én új lemezeket akarok írni. Most sem lesz ez másképp. Vagyis arra senki se számítson, hogy újraírom majd az albumra a Ritualt, mert ilyesmi bizonyosan nem fog megtörténni. A Mercyful Fate-et persze ma is szeretem, szóval valahol a köztes vonalon mozog majd a végeredmény. De egyelőre még korai erről beszélni.
A Ghost december 3-án Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik. Részletek itt.