Serj Tankian: Down With The System - Memoár (vagy valami olyasmi)

Nem hiszem, hogy bárkit meglepne, amikor elöljáróban azt mondom, hogy Serj Tankian könyve nem lett tipikus rockzenészmemoár. A Down With The System névre keresztelt mű nagyjából úgy viszonyul az átlagos zenészbiográfiákhoz, ahogy Tankian egy átlagos zenészhez. Hősünk ugyanis nagybetűs Művésznek tartja magát, abban az értelemben, hogy a munkakönyvébe is ezt a meghatározást lehetne bejegyezni, annyira alárendelődik minden megnyilvánulása a művészi kiteljesedés örök vágyának. Gyorsan be is vallom: a fentiek miatt tartottam ettől a kötettől, úgyhogy a nyaralós bőröndbe csak némi előzetes beleolvasás után dobtam be. Mint kiderült, a különös aggodalom felesleges volt, a könyv lapjain a Művész átadja a terepet a jó tollú Történetmesélőnek.

Pedig ez a történet aztán minden, csak nem éppen habkönnyű, legyen szó akár a működésképtelenségbe merevedett System Of A Downról, akár a Tankian gondolkodását és tetteit alapvetően meghatározó családi „örökségről". Tökéletesen jellemző pillanat, amikor a SOAD második albuma, a Toxicity az eladási listák élére kapaszkodik, és ezzel egy rettentő fura zenét játszó örmény-amerikai brigád a csúcsra ér, majd az egész egy pillanat alatt sokadlagossá válik, mert a naptár éppen 2001. szeptember 11-ét mutat... Ez a könyv is a 9/11-et követő eseményekkel indít, hiszen az énekes ekkor sem maradt csendben, és előjött a saját különutas olvasatával a történtekről egy olyan pillanatban, amikor a sokkból ébredező ország a legkevésbé sem volt vevő ilyesmire. Idővel aztán ez is afféle Tankian-alapélménnyé válik, hiszen emberünk már jóval azelőtt (politikai) aktivista volt, hogy profi zenésszé vált volna, és ez a „fontossági sorrend" sohasem fordult nála át.

Az is jellemzően tankianos gondolkodás, hogy a Bejrútban született, majd hétévesen az Államokba érkező frontember a nagyszülei tragédiáját karolja fel, és teszi az 1915-ös örmény népirtás elismertetését élete meghatározó ügyévé. Természetesen részletesen szó van erről a könyvben, és sikerül az elmesélhetetlen, bár persze ugyanilyen mértékben elhallgathatatlan történetet úgy tálalni, hogy az még ne telepedjen rá elviselhetetlenül az olvasóra, de valódi érzelmeket keltsen. Ugyanígy a SOAD-sztorit is sikerül elegánsan elővezetni (bár a szándékoltan áthallásos cím nem éppen erre enged következtetni), és higgadtan, saját hibáit is elismerve körbejárni, hogy miért fogyott ki olyan hamar a lendület a korai 2000-es évek meghatározó zenekarából. A történet persze csak akkor lesz teljes, ha a többiek – de legalábbis Daron Malakian mindenképpen – is elmesélik majd ezt a saját olvasatukban.

Szóval a Down With The System mindenképpen az év egyik kellemes meglepetése, egy roppant olvasmányos, magával ragadó memoár (vagy valami olyasmi) egy nem hétköznapi személyiség kifejlődéséről. Személyes érintettségünk is van a fordítást illetően (Ádám munkája), ami szintén ezt az olvasmányosságot domborítja ki, szerintem nagyszerűen, ráadásul pár informatív lábjegyzettel is gazdagítja az eredeti szöveget. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a belívek nyomdai kivitelezése hasonlóan izgalmasra sikerült, amit sajnálok, mert nálam ez is számít, de azt is megértem, ha valaki ezt már sokadrangú szempontnak tartja. Ha érdekel ez a fura fazon, szinte kizárt a csalódás, találjon a kötet akár a strandon, akár útközben, akár a kanapén. Szerencsés esetben pár évtizedig hallhatunk majd még Tankianről, és nem kétlem, hogy az elkövetkezendő évek is hasonlóan érdekesek lesznek. Ha pedig így lesz, arról is szívesen olvasnék majd.