A brit Onslaught annak ellenére tudott kultikus státuszt kivívni magának, hogy a hőskorban mindösszesen három nagylemezre futotta erejükből, ráadásul mindhármon más és más énekes szerepelt. Bár ezeken a cuccokon gyökeresen eltérő formában és stílusban tolták a thrash metalt, mindegyik album egyöntetűen magas színvonalat képviselt. A 2004-es comebacket követően eddig három újabb stúdióanyagot hoztak ki az egyetlen konstans tényező, azaz a gitáros Nige Rockett vezetésével, de mellette szintén állandó tartóoszloppá nőtte ki magát az a Sy Keeler is, aki 1986-ban a The Force-on vált az Onslaught-rajongók legtöbbjének kedvencévé. E három újkori anyag már jóval homogénebb, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy lejjebb adták volna a minőséget, sőt, a 2007-es Killing Peace-t hajlamos vagyok a legerősebb anyaguknak kikiáltani, amelynek megjelenését követően kétszer is sikerült élőben elcsípnem a bandát. Természetesen lehengerlőek voltak, ahogy azt vártam is. Ez a londoni koncertanyag pedig leginkább arra lenne hivatott, hogy a banda élő intenzitását visszaadja – ám sajnos nem képes rá.
|
megjelenés:
2016 |
|
kiadó:
AFM |
|
Neked hogy tetszik?
{extravote 18037}
|
A zenekar persze top formában darálja a régi és újabb keletű thrash-alapvetéseket 70 percen keresztül, produkciós szempontból azonban a Live At The Slaughterhouse nem hozza azt, amitől egy élő DVD igazán ütős lehet. Ez a felvétel ugyanis leginkább bónusz DVD-nek, netán hivatalos bootlegnek felelne csak meg, ami vélhetően a rendelkezésre álló, nem túl nagy büdzsének tudható be. Eleve kissé tompán szól a cucc, ami a kisebbik hiba, hiszen még bőven az élvezhetőség határán innen vagyunk. Igaz ugyan, hogy nem szakítja le a fejedet a hangzás, de túlzottan nem is zavaró, így ha a képanyag rendben lenne, maradéktalanul tudnék is lelkesedni ezért az anyagért. Ám sajnos ezen a téren igen komoly problémák vannak. Az csak az egyik, hogy a manapság már totál megszokott HD-videók után elég fura ez a kissé maszatos, nem mindig kifejezetten éles képi megjelenítés, aminek köszönhetően eleve kap a DVD egy fapados jelleget. Mindehhez azonban még kifejezetten amatőr operatőri munka is társul, hiszen sok esetben fej nélkül, netán félig háttal felénk gitározó arcokat láthatunk a közeliken, máskor meg alig lehet kivenni bármit is a remegő kézzel rögzített, távoli totálokból.
Ami pedig a legidegesítőbb az egészben, hogy bevetettek néhány „moshpit kamerát" is, amik nagyjából olyan felvételeket eredményeztek, mintha pogó közben mobiltelefonnal próbálnánk rögzíteni bármit is. Lehet, hogy néhány pillanatkép ezekből segített volna érzékeltetni a koncerten valószínűleg tényleg fortyogó moshpit hangulatát, otthon nézve a DVD-t azonban kifejezetten zavaró az ilyesmi. Főleg, hogy sokszor hosszú másodpercekig folyamatosan ezek a felvételek pörögnek. Kár, mert egyébként még így is lejön, hogy a zenekar húz, mint hat bivaly, Sy pedig remekül énekli a dalokat, kivéve az In Search Of Sanityt, amit a harmadik lemezre egy teljesen más karakterű torok, Steve Grimmett tolt fel anno.
Összességében a CD+DVD csomagban érkezett Slaughterhouse-buli leginkább audio formátumban forog majd nálam, bár az is igaz, hogy ha fel akarom majd idézni az Onslaught-bulik emlékét, a jövőben is inkább a Live Damnationt veszem majd elő. Utóbbi annak ellenére is köröket ver erre a koncertfelvételre, hogy alig több negyven percnél. A cucc gerincét a tizenhárom számos koncert adja, de felkerült még a DVD-re a 66 'Fucking' 6 klipje, amit e buli anyagából vágtak össze, illetve „Documentary" megjelöléssel egy 25 perces interjú is a rágózó Nige Rockettel és a kedélyeskedő Sy Keelerrel. Ezzel pedig ki is fújt a cucc.
Nyilvánvalóan messze nem kihagyhatatlan anyag tehát a Live At The Slaughterhouse, sőt, igazából csakis feketeöves Onslaught-fanatikusoknak ajánlom.