Voivod: The Outer Limits

Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Voivod visszatekintő, szülinapi lemeze, a Morgöth Tales, melyen a csapat saját korábbi lemezeiről idézett fel egy-egy nótát, és ahogy akkor ígértük, az ünneplés tovább folytatódik a Shock! hasábjain. Ezúttal az idén éppen harmincéves The Outer Limits kerül sorra, az a lemez, amely az első Snake-éra utolsó anyaga volt.

Majd' egy évtizeden keresztül úgy tűnt, a Voivod megbonthatatlan egységet alkot, hiszen az utolsóként csatlakozott énekes, Denis Bélanger, azaz Snake érkeztével 1982-ben kialakult felállás együtt fejlődött és kalandozott hat nagylemezen keresztül, mígnem elérkeztünk 1991-ig, Jean-Yves Thériault, azaz a basszusgitáros Blacky kilépéséig. Az aktuális Angel Rat épp csak megjelent 1991 novemberében, amikor kiderült: a gitáros Denis D'Amour, vagyis Piggy, a dobos Michel Langevin, azaz Away és Snake mellől még a megjelenés előtt távozott a régi harcostárs. Bár kívülről ennek nyoma sem volt, a csapategység talapzatán sajnos már egy ideje újabb és újabb repedések jelentek meg.

Az ok a szokásos volt: zenei és emberi nézetkülönbségek. Blacky így beszélt kilépéséről az ezredforduló környékén: „Sok mindenben nem értettünk egyet az évek során, de a kenyértöréshez végül az vezetett, hogy senki nem akarta elhinni nekem: hatalmas hiba Terry Brownnal dolgozni az Angel Raten. Ráadásul az akkori kiadónk, a Mechanic is csődközeli állapotban volt, én meg hiába kongattam a vészharangot, senki sem hallgatott rám. Semmi személyes problémám nincs Terryvel, de producerként teljesen rossz irányba vitte a zenekart. Elég csak meghallgatni a lemezt, hogy ez mindenki számára világos legyen. Egyetlen dolog menthette volna meg azokat a dalokat, ha a végső keverést mással csináltatjuk, de mikor ezzel kapcsolatosan volt egy zenekari megbeszélésünk, a többiek ragaszkodtak Terryhez. Végül ezért léptem ki a bandából. A felvételek során Terry minden dalt szét akart editálni azért, hogy a lemez minél slágeresebb legyen. Engem ez rettentően idegesített, és tudom, hogy Piggynek sem tetszett a dolog, de végül ő feladta az álláspontját, én viszont nem voltam hajlandó tágítani. Szóval elkezdtük felvenni a lemezt: dob, basszus, aztán a gitárok, végül az ének. Miután feljátszottam a részeimet, egy hét szünetet vettem ki, aztán mire visszajöttem, a gitárokat már rögzítették, meg az ének egy részét is, és valahogy kialakult egy három az egy ellen helyzet, amit a mai napig nem értek. Újra csak elmondtam a többieknek, hogy kétségeim vannak a Terryvel való közös munkát illetően. Ráadásul Terry azt sem engedte, hogy bármilyen szinten beleszóljak a produkciós melóba, ami elég abszurd volt, és hatalmas hülyeség is. Szóval megint elutaztam Montrealba, és kértem a többieket, hogy függesszük fel a felvételeket és beszéljük át a helyzetet. Volt is két megbeszélésünk, de igazából sosem jutottunk semmire, és végül úgy döntöttem, kilépek a zenekarból. A Voivod mindig is demokratikus zenekar volt, de a végén ez már nem működött. Túl sok volt a vezéregyéniség: Awaynek is megvolt a maga elképzelése a bandáról, és nekem is, így végül inkább kiszálltam."

Annak ellenére, hogy volt tehát feszültség a tagok között, Blacky távozását sikerül elegánsan intézni, a sárdobálás és az odamondogatás elmaradt. Az első tagcsere így is nyilvánvalóan megviselte a csapatot, ráadásul végül nem úszták meg kiadóváltás nélkül sem. Away: „Sajnos a Mechanic épp a lemez megjelenése körül szakított a terjesztőjével, az MCA-vel, mi pedig a két kiadó között a földre pottyantunk. A jogi csatározások során ugyan az MCA megvette a Mechanictól a szerződésünket, de míg ez a folyamat zajlott, turnézni sem tudtunk, és a lemez felett is elszállt az idő. Egyik kiadó sem akart pénzt tenni az Angel Ratbe: a Mechanicnak már nem volt érdeke, az MCA meg nem akart olyan lemezt tolni, ami még a Mechanic neve alatt jött ki. Ők egy új, saját Voivod-anyagot szerettek volna."

Egy idő után azért a kiadós dolgok csak összeálltak, de ott volt még ekkor is a nagy kérdés: ki legyen az új bőgős? Blacky, amellett, hogy gyerekkori cimborájuk volt, messze több volt sima basszusgitárosnál is, így pótlása sem volt egyszerű feladat. A fickó a dalszerzésből is kivette a részét, jellegzetes figurájával a banda arculatát is jelentősen meghatározta, mellesleg pedig a színpadon is ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott. Helyére nem lehetett csak úgy bárkit odaállítani. A megoldás végül az lett, hogy nem lett megoldás. Mint Away mondta egy korabeli interjúban: „Blackynek elege lett a zenekar körüli kavarásból, és mi is úgy éreztük, hogy mint csapat, már nem tudunk vele gördülékenyen együtt dolgozni. Viszont gyerekkorunk óta haver, és az is maradt. Egyelőre nincs új basszusgitárosunk, és őszintén szólva nem is tudom, hogy fogjuk ezt a problémát áthidalni."

Mivel a kiadóváltás miatt az Angel Rattel turnéra sem mehettek, illetve az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán otthona a következő Voivod-lemeznek, mikor végre tisztult kicsit a helyzet, a srácok úgy döntöttek, a basszusgitáros-kérdést jegelik egy időre, és nagy lendülettel vetették bele magukat a dalszerzésbe, hármasban. A gitárok mellett Piggy magára vállalta a basszusfutamok megírását is, a dalok végső formába öntése pedig ugyanúgy csapatmunka volt, ahogy korábban mindig. Ugyan a zenekar nem tagadta meg később sem az Angel Ratet, a The Outer Limits címre keresztelt folytatást már nem Terry Brownnal vették fel. A produceri munkákért Mark S. Berry (lásd még: Paul McCartney, Yes, Boy George, Billy Idol, David Bowie, Joan Jett) felelt, a felvételek pedig a kaliforniai Music Grinder stúdióban zajlottak. Az 1993 nyarán piacra dobott lemezanyag pedig, ha nem is volt teljes hátraarc az Angel Rat szellősebb, polírozott soundja után, azért némileg visszatérést jelentett a banda korábbi anyagaihoz, leginkább pedig talán a Nothingface-hez. És hogy ezúttal senki sem akart belőlük slágergyárat csinálni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a The Outer Limitsre került fel a csapat addig leghosszabb dala, a 17 perc feletti Jack Luminous, aminél grandiózusabb darabot azóta sem írtak.

Valóban nem léteztek ekkor határok a Voivod számára, azt és úgy csinálták, ahogy kedvük tartotta, a lemez címével pedig pontosan erre az alkotói szabadságra is akartak utalni. Away: „Mindannyian szeretjük a sci-fit, gyerekkorunk óta. Rengeteg ilyen sorozatot néztünk, könyvet, magazint olvastunk. Tulajdonképpen még a lemez címe is egy '60-as évekbeli tévésorozatból származik, aminek Au De La Dureel volt a címe, a zenéje pedig nagyban inspirált minket. (Magyarul: Végtelen határok, egy amerikai sorozat, mely első körben 49 epizódot élt meg 1963 és 1965 között, majd további hét évada készült el 1995-tól 2002-ig - KG) Már a Nothingface-en is volt egy dallamtöredék, ami onnan származott, most viszont nyilvánvalóvá akartuk tenni a sorozat zenéjével való kapcsolatot. Mikor aztán kerestük a megfelelő címet a lemezhez, hosszan vitatkoztunk, és Mark, a producerünk a hangzavarból csak annyit tudott kiszűrni, hogy a cél a határok tágítása. Mikor ezt elmondta nekünk, úgy döntöttünk, hogy nem is rossz ötlet a The Outer Limits cím. Az sem véletlen, hogy a borító annyira hasonlít a '30-as – '40-es évek sci-fi magazinjai, az Amazing Stories (egy legendás, 1926-ban indult folyóirat, mely 92 éven keresztül, egészen 2018-ig létezett – KG) vagy az Astounding Science-fiction & Fact (ez 1930-tól kezdve a mai napig létezik – KG) a képi világára. Amikor festettem, az járt az eszemben, hogy milyen jól illene ez a hangulat a lemezen hallható témákhoz."

És ha már a lemezborító szóba került: a front bal felső sarkában szereplő „Summer Edition" megjelölés nyilván a magazinos hangulatot erősíti, a Number 8 megjelölés jobb felül viszont becsapós, hiszen ez még csak a hetedik Voivod LP volt a sorban: bár ha az 1992-es The Best Of Voivod válogatást is idevesszük, akkor tulajdonképpen stimmel a számozás. Érdekesség még, hogy a lemez első kiadásának egy speciális, 3D-s borítóba csomagolt verziója is létezett, amihez egy miniatűr 3D-s szemüveget is mellékeltek, hogy még jobban el lehessen mélyülni az Away által készített festményekben. A szokásos ihletettség tehát már külsőségeit tekintve is tetten érhető a The Outer Limitsen, és természetesen zeneileg sem adták alább ezúttal sem.

Annak ellenére, hogy Away szinte le sem száll a duplázóról, a nyitó Fix My Heart még nem áll túl messze az Angel Rat dalaitól, épp csak eggyel dögösebb formában vezetik elő. Valószínűleg ilyesmi lehetett volna az 1991-es anyag a Blacky által kárhoztatott editálás nélkül. Figyelembe véve a zenekar mögött álló időszak viszontagságait, a Fix My Heart gitárszólója meglepően pozitív hangulatú, akárcsak az életigenlő dalszöveg. A legszebb, floydos Voivod-hagyományokat követi a remek basszusfutamokra épülő, kettes sorszámot kapott Moonbeam Rider. Bár a négyhúros témáit kivétel nélkül Piggy írta a lemezhez, a feljátszást egy külsősre, bizonyos Pierre St-Jeanra bízták. Bár a fiatal srác ekkor még szinte teljesen ismeretlen volt, remekül helyt állt a lemezen, a dalokon – és így a Moonbeam Rideren is – pedig rengeteget dob elegánsan elővezetett játéka. Pierre-nek aztán kábé ekkori indulással lett is egy Heaven's Cry néven futó progresszív metálzenekara is, ahol azonban már gitáros/énekesként ténykedett. (Személye pedig természetesen nem összekeverendő a '60-as években csúcson lévő, Kanadát három olimpián is képviselő, súlyemelő olimpikon névrokonnal.)

A Le Pont Noir egy vintage, noir hangulatú, szolid perkázással induló darab, mely témájához illően vészjósló és borongós, akárcsak Away hozzá társított grafikája, mely személyes kedvencem a lemez artworkjéből. Bár Piggy egy korabeli interjúban azt mondta, szerinte ez a dal az Angel Rat-időket idézi, szerintem nem csináltak ilyesmit korábban soha. A középrészben azért érkezik egy szokásosan tördelt, tipikusan Voivodos gitártéma, ezt követően azonban megint visszatérnek a kezdeti hangulathoz. Bár a sound és Snake hangja miatt teljesen más a végeredmény, hangulatában számomra a Le Pont Noir valamelyest inkább a Negatron egyes témáit vetíti előre, bár persze sötétsége ellenére mégis még egy szellősebb formában. Snake: „Ennek a dalnak azért hagytuk meg a francia címét, mert le lehetne ugyan fordítani, de angolul egyszerűen nem hordozza azt a jelentéstöbbletet, amit franciául. Ez a fekete híd egy legendában szerepel, mely szerint maga az ördög építette azt, hogy megkaparinthassa a rajta áthaladó emberek lelkét."

A Voivod legnagyobb hatásai között kétségkívül ott a Pink Floyd, így nem meglepő, hogy a Nothingface-re felkerült Astronomy Domine után ismét csak a brit legendától dolgoztak fel egy szerzeményt. Az ősi, eredetileg 1969-ben rögzített The Nile Song minden tekintetben tökéletesen passzol is a The Outer Limitsre, ráadásul mintha csak Snake hangjára írták volna anno. Az indusztriális, csikorgó géphangokkal induló, és így ismét azt a bizonyos Negatron-érzést magán hordozó Lost Machine felvonultatja a valaha volt egyik legjobb, de egyáltalán nem tipikus Voivod-riffet, majd később a Nothingface-t idézően dallamos énektémák váltakoznak a talán leginkább a Dimension Hatröss-korszakra emlékeztető, tördelt gitártémákkal. Olyan dal ez, ami kvázi összegyúrva mutatja be tehát a Voivod teljes fejlődéstörténetét, zseniális formába öntve.

Megjelenéskor Away egyik kedvence volt a lemezről az időutazásról szóló Time Warp, mely így egyáltalán nem meglepő módon egy jó kis agyas, összetett darab, finom basszustémákra érkező, pszichedelikus gitárokkal a közepén, majd jön a zenekar magnum opusza, a 17 perc fölé kúszó Jack Luminous. Away: „Ez a történet egy ír népi legendán alapul. Egy olyan fiúról szól, aki a hiedelem szerint éjszaka is látható volt, mivel foszforeszkált. Állítólag éjszaka egy mocsárban látták, miközben derengő fény vette körül. Persze az is lehet, hogy ez egy korai földönkívüli-észlelés volt, ki tudja?!" Snake: „Akkoriban az ilyesmit az emberek inkább meseként adták elő. Sokszor a saját szemüknek sem hittek, mert féltek attól, hogy ha másoknak elmondják, mit láttak, őrültnek fogják tartani őket."

Persze Voivod-verzióban ennek a történetnek már semmi köze nincs az eredeti legendához, így ha a srácok nem árulják el egy akkori interjúban, hogy mi ihlette, a Jack Luminous szövegéből bizony rá nem lehetne jönni a legendával való párhuzamra. Az egyebekben az Away által fentebb említett régi sci-fi mozik egyes zenei megoldásait konkrétan átemelő monstrum szövege ugyanis egy, a Tejút felől közelítő, háromszemű hipnotizőr, President X-D személyében fenyegető veszélyről és az emberiséget rabszolgasorba dönteni igyekvő gonosz szándékairól szól. A Jack Luminous központi szerepét a lemezen nemcsak hossza adja, de a vizuális oldalért felelős Away is hangsúlyozta azt, hisz míg a többi tételhez csupán egy-egy festményt készített, addig a Jack Luminoushöz, illetve President X-D személyéhez kettő is került a borítóba. Magát a dalt pedig ezerszer is meghallgathatod, annyi minden történik benne, hogy lehetetlen megunni, ráadásul olyan, mint a hullámvasút: egyik hangulatból a másikba csapunk át vele. Néhol kifejezetten nyomasztó, aztán meg hirtelen Snake kanyarint benne egy totál optimista, már-már vidámnak mondható énektémát. Amilyen a Voivod, olyan ez az egész dal: sokrétű, izgalmas és kiismerhetetlen. Egyértelműen az első Snake-korszak egyik megkerülhetetlen, csúcsra járatott darabja.

Ugyan már a Le Pont Noir sem volt tipikus Voivod-téma szövegileg sem, hiszen ebben sem tűntek fel földönkívüliek, mégiscsak a fantázia, a misztikum világába kalauzolta el a hallgatót, ezzel szemben a Wrong-Way Street totális újdonságot hozott, hiszen valós időben és térben játszódott. Snake: „Néha az ember olyasmiről is szívesen ír, ami a valós életben történik vele, ami nap mint nap körülveszi. Minden attól függ, dalszerzéskor épp milyen a hangulatom. Néha egyszerűen nem érzem, hogy egy adott riffre ufókról kellene énekelnem." Away: „Ezért is van most egy dalunk a Los Angeles-i zavargásokról (Rodney King fekete sofőr rendőrök általi megverése és a 15 éves, szintén fekete, bolti tolvajnak hitt lány, Latasha Harlins meggyilkolása után kitört, 53 emberéletet követelő zavargás – KG) is, de nagyrészt azért önmagunk maradtunk, így a lemezen azért továbbra is többségben vannak a sci-fi témák." A csaknem 55 percesre hizlalt lemezt záró We Are Not Alone aztán már nem más, mint a Voivod hitvallásának összegzése. És hogy léteznek-e valóban földönkívüliek, azzal kapcsolatosan Snake-ben nincsenek kérdőjelek: „Kizártnak tartom, hogy egyedül lennénk. Apró kis sókristály vagyunk csak az óceánban. Biztos, hogy vannak mások is rajtunk kívül."

Miután 1993. augusztus 3-án kijött a The Outer Limits, a csapat turnéra indult, erre azonban nem tartott velük Pierre St-Jean. Helyette a Kanadán kívül Jeanhoz hasonlóan szintén teljesen ismeretlen Gilles Brisebois kezelte a négyhúrost, de ő is csak vendég volt a csapatban, azaz Away-ék őt sem tekintették Blacky utódjának. Még a lemezmegjelenés előtt, 1993 június-júliusában lenyomtak egy rövid európai kört svájci, német, holland, dán, francia és angol dátumokkal, a sors azonban úgy hozta, hogy a The Outer Limits polcokra kerülését követően Snake-kel már nem jutottak át az öreg kontinensre. Két nappal a hivatalos megjelenési dátum után, a québeci Gatineauban adták a The Outer Limits turné első koncertjét, majd jöttek szépen sorban a kanadai, illetve amerikai dátumok, többek között a Carcass-szel és a Clutchcsal, de az európai rajongóknak egészen 1995 novemberéig kellett várniuk arra, hogy újra élőben láthassák a Voivodot. Ez azonban már egy teljesen felforgatott banda volt, hiszen ekkor Snake-et sem találtuk már a fedélzeten, a csapat pedig Eric Forresttel a mikrofon mögött, trióban fordult egy talán minden korábbinál barátságtalanabb, ridegebb, gépiesebb irányba. Ez volt a Negatron, a Voivod történetének egy új fejezete, melyről (illetve a Snake kilépéshez vezető okokról) szintén olvashatsz a Klasszikushock rovatban, a fentebb linkelt cikkben.